(az Autotechnika lcímű szakapban megjelent interview)
A hazai motorikus alkatrész-kereskedelem nagy múltú, sikeres vállalkozása, a Szakál Met-Al Zrt., az utóbbi időben több jelentős fejlesztést hajtott végre, az üzleti életben tovább bővítette piaci területét, önálló kiállítóként jelent meg a frankfurti Automechanika kiállításon. Szakál Józseffel, a cég tulajdonosával készült riportunk a cég életébe és e speciális kereskedelmi szakág jelenébe, jövőjébe enged betekinteni.
 

Szakál Metal Europóbában

– Úgy tapasztaltam folyóiratunk és köztetek fennálló sok éves kapcsolatunk alatt, hogy üzleti ügyeiteket igen szerényen kommunikáljátok, talán inkább visszahúzódónak, szűken a szakma felé irányulónak látom a cégmagatartást.
– Így van. Mi inkább tesszük a dolgunkat: a szolgáltatásunk teljessége és színvonala beszéljen inkább helyettünk. Az Autótechnikában azonban erőteljesen jelen vagyunk.

– Akkor még inkább köszönöm, hogy erre a beszélgetésre sor kerülhetett, és a cég működéséről, céljaitokról, terveitekről talán többet megtudhatunk. Azt olvashatjuk számos prospektuson, a gazdag tartalmú honlapon, hogy Európa legnagyobb motorikus alkatrész-raktára itt működik. Hallhatnánk erről bővebben is, hiszen nem kis dologról van szó.
– Ez így igaz, de tegyük hozzá kiegészítésként, hogy a csúszó és kopó alkatrészek vonatkozásában, és a független alkatrész-kereskedők üzleti szegmensében. Vezető termékcsoportjaink a henger-dugattyú csoport alkatrészei, a vezérlés alkatrészei, maga a hengerfej szinte összes tartozékával, a forgattyús mechanizmus elemei, de a kínálatból az izzógyertyák és a porlasztócsúcsok sem hiányoznak. Számos alkatrészt, így például a tömítéseket szettben is kínáljuk. A teljes paletta felsorolásától had tekintsek el, mert az a DVD-ROM katalógusunkban, a nyomtatott katalógusainkban, az interneten megtalálható. Ha példát kellene mondani, hogy mi nincs a palettán, talán csak turbótöltő jöhet szóba.

– Beszállító partnereitek kiválasztásánál milyen kritériumrendszer szerint dolgoztok?
– Minden beszállítónk vagy gyári első beszállító, azaz OE gyártó, vagy erre képes. Nem minden termék, ami az aftermarket kínálatban van, OE is, de a gyártó ebben a minőségben készíti termékeit.

– Miként lehet erről megbizonyosodni?
– A beszállító gyártási dokumentációját, minőségbiztosítási rendszerét áttanulmányozzuk, személyesen is meggyőződünk erről, és nemcsak a kapcsolatfelvételnél, hanem utána is időközönként meglátogatjuk őket. Termékeiket saját laboratóriumunkban szúrópróbaszerűen folyamatosan ellenőrizzük. Vevőszolgálatunk azonnal jelez, ha egy termékről indokolt panasz érkezik vissza. El kell mondanom, hogy erre szerencsére alig akad példa. Ha felsorolok néhányat a beszállítók közül, akkor a minőségről ez már sok mindent elmond: a Federal Mogul cégcsoport termékei: AE, Nüral, Goetze, Glyco. A  TRW, Payen Glaser, Tarabusi, Osvat, King, Reycon, AMC, Good Year, Freccia, Pittatore, Metelli, Miba, Kolbenschmidt, Cigüenales Sanz, Clevite, FP Diesel.

– Az úgy nevezett csomagoló cégektől nem is vásároltok?
– Valóban vannak tisztán „csomagoló” cégek, közülük is vannak partnereink, azok, akiknek igen széles a palettájuk, és minőségi terméket forgalmaznak. Egyébként ma mindenki csomagol is. A legtöbb gyártónak az a célja, hogy a teljes kínálattal rendelkezzék, de gyártani maga nem mindent tud, így hát másoktól vásárol, és csomagol.


– A frankfurti Automechanika mindig ámulatba ejt, hogy a világ legtávolabbi sarkában is milyen komoly alkatrészgyártás van. Partnereitek a távol-keleti gyártók?
– Például Taivanon vagy Kínában valóban igen fejlett az alkatrészgyártás, de azt tapasztaljuk, hogy kínálatuk csak néhány, „kicsemegézett” cikkszámra terjed ki. Nekünk széles palettát kínálni tudó partner kell, nem aprózhatjuk el magunkat száz gyártó felé.

– Mint tudjuk, a Szakál Met-Al Zrt. személy- és haszongépjárművek, valamint mezőgazdasági és földmunkagépek motorikus alkatrészeinek kis- és nagykereskedelmével foglalkozik. A cikkszámok között milyen arányban van a haszongépjármű alkatrész?
– Az általunk HD-nek, Heavy Duty-nak nevezett cikkszámcsoport ma kb. 20%-ot tesz ki, a kereslet növekedésével ezt 30%-ig szeretnénk felfejleszteni. A HD szegmensben gyakori az egyedi beszerzés.

– A motorikus alkatrészek termékcsoportját illetően, a környező országokban a cég jelenléte ma már meghatározó. Tekintsük át, hogy hol vagytok jelen.
– Csehországban Brünnben és Prágában van kereskedelmi egységünk, Romániában a központ Aradon van, de van elosztó­központunk és üzletünk Bukarestben, Iasiban és Kolozsváron. Ukrajnában Kijev, Bulgáriában Szófia, Szerbiában Szabadka a központ. Külföldi cégeiknél vagy kizárólagos vagy Szakál Met-Al többségi a tulajdon.


– Az informatikai rendszer mindennek az alapja. Tudom, hogy erre nagy energiát, időt és pénzt fordítottatok.
– Valóban ez a sarokpontja általában a kereskedelmi rendszereknek, így természetesen a mi cégünk működésének is. Az informatikai rendszer egyben vállalatirányítási rendszert is képez. A magunk tapasztalatából, sokszor kárán, baján fejlődött a szoftver, mely ma a teljes partnerhálózatot lefedi, a gyártótól a végfelhasználóig. Hét év munkája van benne, és a programfejlesztésben nincs egy percnyi megállás sem. Az ügyfél, a regisztrált felhasználó irányából a keresés, a készletinformáció, a rendelés, a kiszámlázás, kiszállítási nyilvántartás erre épül. Természetesen belső moduljai a raktárkészlet optimalizálástól, a belső ügyvitelen át a garanciális ügyintézésig mindent tartalmaznak. Internetes on-line változatán keresztül realizálódik a mennyiségi megrendelések döntő többsége. Az online-rendszerben a külföldi alpartner látja a saját raktárkészletét és a budapesti raktárkészletet. Ma már országos főpartnereink is beleláthatnak a beszállítók „kártyáiba”. Egy rendelésnél információt kapnak arról, hogy az általuk megrendelni kívánt termék, gyártás alatt van-e, mi a szállítási határidő, vagy már úton van. Így dönthetnek, hogy megvárják, vagy más, alternatív gyártótól, vagy a raktárból rendeljék-e meg a szükséges alkatrészt.

– Felzárkóztunk tehát a nyugati kereskedelemhez.
– Sok esetben el is hagytuk azt! A magyarországi elektronikus kereskedelem fejlettebb!

– A logisztika a kereskedelem másik sarokpontja, mert ma már a kedves rendelő szinte az előző napra kéri az alkatrészt.
– A gyorsaság, melynek pontossággal kell párosulnia, a mai kereskedelem lényege. Saját logisztikai rendszerünk van, részben speditőr cégekkel, részben saját autóparkkal végezzük a kiszállítást. Aradon például nincs is raktárunk, mert Budapest nagyon közel van, és az éjjeli szállítással másnap kora reggel ott van a rendelt áru. Aradról Bukarestbe már akár repülőgépes is lehet a kiszállítás. Saját vámcsoportunk, vámügyintézésünk van. Munka akad bőven az EU csatlakozás után is, mivel az EU-ban is van lejelentési kötelezettség.

– A számítástechnika ilyen fokán megvalósult a papírmentes iroda álom?
– Talán soha nem fog megvalósulni, ha egy papírral járó kötelezettség meg is szűnik, jön helyette azonnal másik. Most például a csomagolóanyag termékdíj nehezíti az életünket, természetesen a szakmában mindenkiét. A belföldi piacon a forgalomba hozónak kell fizetni. A cikkszámhoz rendelt csomagoló anyag elszámolást és bejelentést is neki kell elkészíteni.

– A budaörsi központban értékesítők fogadják az embert. Jelentős a „pultos” eladás?
– Az ilyen módon történő direktértékesítés mennyisége elhanyagolhatóan kevés. Az itt dolgozóknak más a feladatuk. Azok, akik vevőink közül még nem barátkoztak meg a számítógéppel, rendelhetnek telefonon, kérhetnek tanácsot. A vonalak ide futnak be. Azért, hogy ne legyen sok a mellérendelés, az alkatrész azonosítás komoly figyelmet és tájékozottságot igényel.

– Aki DVD-ROM katalógust használ, az a rendelési, beazonosítási biztonságot illetően jobb helyzetben van?
– A CD tartalmazza az összes, cégünknél megvásárolható alkatrészt, illetve ami nagyon fontos, az alkatrészek ábráit. Egy hengerfejtömítésnél néha csak egy furat a különbség. Regisztrált felhasználóinknak módjában áll, hogy egy az elektronikus katalógusból kiválasztott alkatrészről analóg- vagy ISDN modemes, vagy Internetes kapcsolat útján kérhetnek készletinformációt, rendelhetnek, kiszámláztathatnak, vagy kérhetnek kiszállítást.

– A rohamosan fejlődő motortechnika újdonságai mikor érik el az aftermarket alkatrészkereskedelmet, tehát mikor kerül a Szakál Met-Al Zrt. látómezejébe?
– Csak öt év után kezd a technika érdekes lenni számukra. Az új technikában például a Federal Mogul az aftermarketre nem visz be cikkszámot. Ezekhez a motorokhoz alkatrész csak az autógyártón keresztül érhető el.

– A Szakál Met-Al Zrt. régen ismert minőségi motorfelújító gépműhelyéről is. Mi ma a súlya ennek az üzletágnak?
– Felújító üzemünk, a produktív termelés mellett, egyre inkább a saját tapasztalatszerzés helye, új technológiák kipróbálásának, a javíthatatlan típusokhoz a javítási módszerek megtalálásának a színtere. Az új motorikus technika gépműhelyi felújítása részben csak pénz kérdése, szinte mindenre lehet célgépet venni. A mi célunk az, mert partnereink ezt igénylik, hogy a régi gépekre megtaláljuk azokat a kiegészítő berendezéseket és technológiákat, melyekkel az új technika javíthatóvá válik.
Vallom, hogy a legnagyobb szakértelmet kívánó terület a motorikus terület, így a felújító üzem egyik fő feladata ma már az oktatás. Fél Európát megtanították már javítani. A külföldieknek, egy-egy speciális javítási területen, egy napos tanfolyamokat tartunk.


– Mi a motorikus alkatrészkereskedelem jövője, követi-e az autójavítás egészére, az alkatrészfelhasználás csökkenésére vonatkozó meglehetősen pesszimista előrejelzé­seket?
– Úgy vélem, hogy igen. Az alkatrészforgalomban visszaesésére számítunk. Lecsökkent az alkatrészigény és a motorfelújítások száma egész Európában, de úgy tűnik, Nyugat-Európában már nem csökken tovább. Kialakult egy új egyensúly. Ma Magyarországon meglehetősen új a ténylegesen futó autópark, jók a motorok. Az autót úgy tervezik, hogy egyszerre menjen az egész tönkre, ezért nem érdemes a motort külön megjavíttatni. A családok többnyire inkább új autót vesznek, lízingből lízingben mennek, vállalva azt, hogy adósságspirálba kerüljenek.
A hazai használt autópark egy része külföldre, másik része roncstelepre kerül, alig lesz felújítandó autó. Az, hogy ez így marad-e a jövőben, nem történik-e valami, legyen akár egy újabb energiaválság, ami a tendenciákat megfordítja, előre nem lehet tudni. Azt meg kell állapítanom, hogy nagyon pazarló fogyasztói társadalomban élünk.


– A jövő lehetőségeinek latolgatásából térjünk vissza a jelenbe. Beszélgetésünk zárásaként kérlek, hogy foglald össze, mi a Szakál Met-Al mai üzleti sikereinek a receptje?
– A vevőközpontúság, ügyfeleink igényeinek a legteljesebb kielégítése: nagy termék-paletta, minőségi alkatrészkínálat több árfekvésben, szállítási gyorsaság, szakszerű kiszolgálás.

– Köszönöm a beszélgetést!

Dr. Nagyszokolyai Iván
autotechnika.hu