A valaha volt legjobb magyar vb-eredményt érte el abszolútban a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a Bolgár-ralin. A Synergon Turán Motorsport kettőse taktikus versenyzéssel megtartotta a nyolcadik pozícióját a záró napon is.

  Az utolsó szakasz céljában körülbelül háromszáz magyar drukker várta a fiúkat, zászlókat lengettek, sípoltak, csapkodták az autó tetejét – az elismerés megannyi apró jele volt ez. S nemcsak a hazai drukkerek, a gyári versenyzők is gratuláltak: odamentek, veregették a vállukat, mert ők maguk is pontosan tisztában voltak vele, egy privát csapattól nem mindennapi teljesítmény, amit a magyar párostól láttak az elmúlt három napban.

„A mai négy gyorsaságin az volt a feladat, hogy tartsuk a pozíciónkat, úgyhogy már nem is tettünk fel új gumit. Ez a nap nem a rohanásról szólt, hanem inkább a kiegyensúlyozott teljesítményről. Ennek ellenére a négyből három gyorson legyőztük a mögöttünk jövő Matthew Wilsont, s még növeltük is az előnyünket vele szemben” - mondta Turán Frici fülig érő szájjal a célceremónia után, amelyen a legnagyobbak társaságában vehetett részt. Ez sem mindennap történik meg az ember fiával...

Nem csoda, hogy a Peugeot WRC-vel száguldó pilóta élete egyik legjobb versenyének titulálta a hétvégit. Tökéletes volt a felkészülés, az autó a Bozian-csapatnak köszönhetően úgy működött, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva, s a gumiválasztást is jól eltalálták. Amire a legbüszkébbek, hogy szombaton reggel esőben abszolút hatodik időt autóztak, vagyis megverték az összes gyári és nem gyári Fordot – csak a Citroenek végeztek előttük.

„Ha a verseny előtt elém tesznek egy papírt, hogy itt a nyolcadik hely, írd alá, szó nélkül aláírom, de így utólag akkor is inkább végigcsináltam volna, mert minden egyes percét élveztem. Feküdtek nekünk a pályák, az autóban tökéletes volt az összhang, az eredmény pedig meghatározó a továbbiakat tekintve: a nyolcadik hely önbizalmat adott, mint ahogyan az is, hogy az élmezőny szinte összes tagja odajött gratulálni. Eddig Istenként tekintettünk ezekre a fiúkra, s ez most sem változott, csak még inkább nőttek a szemünkben attól, hogy nem volt ciki nekik odajönni és gratulálni egy magyar párosnak, hogy elismerik azt, aki gyors. Nekünk Gabival ez nagyon nagy érzés volt...” - vallotta be Turán Frici.

Forrás: autosforum.hu

Turánék a magyar autósport legjobb eredményét érték el a Bulgáriai rali világbajnoki futamán, abszolut nyolcadikok lettek, privát indulóként megelőztek olyan nemzetközi sztárokat, mint Matthew Wilson, Henning Solberg, vagy a Forma 1-es világbajnok Kimi Raikkönen!

A versenyt egyébként a magabiztosan vezető francia Sebastian Loeb nyerte, Raikkönen, miután az első nap  lecsúszott az útról a negyedik gyorsaságin, a szuperrali szabályai szerint kapott tízperces büntetéssel folytathatta másnap.


Turán Frigyes, Zsiros Gábor - gratulálunk, minden magyar autósport rajongó nevében!


WRC 2010 Bulgaria Classicifation (végeredmény) :

1. 1 S. LOEB A8 3:02:39.2 0 3:02:39.2 0.0 0.0
2. 2 D. SORDO A8 3:03:08.7 0 3:03:08.7 +29.5 +29.5
3. 11 P. SOLBERG A8 3:03:15.5 0 3:03:15.5 +6.8 +36.3
4. 7 S. OGIER A8 3:04:34.2 0 3:04:34.2 +1:18.7 +1:55.0
5. 3 M. HIRVONEN A8 3:05:57.0 0 3:05:57.0 +1:22.8 +3:17.8
6. 4 J. LATVALA A8 3:07:07.7 0 3:07:07.7 +1:10.7 +4:28.5
7. 6 P. ANDERSSON A8 3:08:04.4 0 3:08:04.4 +56.7 +5:25.2
8. 41 F. TURAN A8 3:09:43.2 0 3:09:43.2 +1:38.8 +7:04.0
9. 5 M. WILSON A8 3:11:57.8 10 3:12:07.8 +2:24.6 +9:28.6
10. 12 H. SOLBERG N4 3:15:45.2 0 3:15:45.2 +3:37.4 +13:06.0
11. 8 K. RAIKKONEN A8 3:16:45.6 0 3:16:45.6 +1:00.4 +14:06.4

"Hungary’s Frigyes Turan holds eighth with Matthew Wilson ninth and Henning Solberg, in a Ford Fiesta S2000, 10th (after Day 1)"

Forrás: FIA

  video filmek a bolgár raliról