A Brit Forma-Renault-sorozat Oulton Parkban rendezett versenyhétvégéjén folytatta kiváló szereplését a Hell Racing Team tagjaként versenyző magyar reménység, Kiss Pál Tamás. Egy futamot megnyert, egyszer harmadik lett, ezzel 18 pontra növelte az előnyét a bajnokságban.

Kiss Pál Tamás az első futamon a hatodik helyről rajtolhatott, ahonnan pazar előzéseket bemutatva előrelépett, végül harmadik lett. A második versenyen aztán Tamás a második helyről rajtolva első lett – a szezonban immár harmadszor lett futamgyőztes.
 

 

„Tamás ismét remekül ment mindkét futamon, és nagyon örülünk annak, hogy sikerült az előnyét növelnie az összetett pontversenyben” – jelentette ki David Hayle csapatfőnök, aki amiatt is boldog volt, hogy az istálló mindhárom versenyzője a legjobb nyolc között végzett.

Kiss Pál Tamás: „Nagyon vártam már, hogy napos, jó időben is győzni tudjak. Valóra vált az álmom, hiszen most bebizonyítottuk, hogy nemcsak irreális körülmények között vagyunk gyorsak. Így visszagondolva, nem tudtam volna előrébb jutni a harmadik helynél, mert alig volt előzési pont a pályán, ráadásul az élen állók nem tették meg azt a szívességet, hogy hibázzanak.”

A második futamon Kiss villámrajtot vett, így ezúttal nagy vetélytársa, Blomquist hiába üldözte őt a verseny leintéséig.

„Csak arra figyeltem, hogy ne hibázzak, tartsam a kettőnk közt kialakult egy másodperces különbséget” – mondta az Atech GP 18  esztendős pilótája.


forrás - sportgeza.hu

Az idei eredményeket pdf formátumú táblázatban a Renault Sport UK oldalán találhatják, elérésükhoz kattintsanak ide:
Renault Sport UK